Szeged 1899


Mit szeretnének drukkereink a Szeged-CsGA 17. bajnoki idényében (2026 nyarától)?!

16 év után is maradjon még Adem Kapics és külföldi holdudvara!!
Helyezzék új alapokra a klub vezetését magyar sportigazgatóval!!
Szegedi és környékbeli kötődésű, egykori legendák kellenek!!
email:
szeged1899@freemail.hu vagy gyvitos@freemail.hu
telefon:
Vitos György, Főszerkesztő: +36/70-264-1595
figyelmeztetés:
copyright 2012. Vitos György, szeged2011.eu; majd szeged1899.hu. Az itt található írott, képi anyagok csak a forrás megjelölésével, internetes felhasználás esetén élő hivatkozás elhelyezésével használhatóak fel!

Képzeletbeli „futball-időutazásunk” során a szegediek 90 (1926-os élvonalbeli premierjét), majd 80 esztendős évfordulóit (1932-1943 közti sikerkorszakát) ill. legutóbb a 70 évvel ezelőtti NB I-es 4. helyezést követően ezúttal már az ötvenes évek legelején járunk. Amint azt az előző rész zárósoraiban említettem, az 1951-es bajnokságban másodszor fordult elő, hogy Szegedet egyszerre két klub is képviselhette az első osztályban! Éppen 65 esztendeje már ennek, így ebből az alkalomból írok most a szegediek legendás – 1951 - 1960 közötti – élvonalbeli szerepléséről, mintegy folytatásaként a legutóbbi három futballtörténeti visszapillantásomnak…

A Szegedi Haladás csapata. Álló sor balról: Rábay, Benák, Zallár, Cziráki, Faragó, Városi, Pozsgai. Guggolnak balról: Rózsvölgyi, Mészáros (kapus), Nemes, Baráth, Vass, Cserhalmi (kapus).

AZ ELŐZMÉNYEK...


A mai fiatalabb generációknak szinte hihetetlenül hangzik... Pláne azok után, hogy az elmúlt negyedszázad alatt mindössze kétszer (1990-91, 1999-2000) volt NB I-es labdarúgó-csapata az ország 3. (...) legnagyobb városának!! Bizony, 1951-ben - éppen 65 éve... - az NB I 14-es mezőnyében egyszerre két szegedi csapatot is találhattunk: a SZAK-ból és SzSzMTE-ből "átnevezett" Szegedi Petőfit illetve az újonc Szegedi Honvédot!



Az az év mai szemmel nézve érdekes, sőt, egyedülálló találkozást is jelentett, mivel a későbbi SZEOL AK, majd Szeged SC és a '90-es évekbeli Szeged FC két korábbi jogelődje került szembe egymással, ráadásul egy NB I-es bajnoki szezonban!


Külön kuriózum, hogy az újonc Sz. Honvéd szerepelt jobban (10.-ként végeztek), míg a SZAK, ezúttal Petőfi néven - anyagilag és a kommunisták szemében erkölcsileg is ellehetetlenítve... - utolsó, 14. helyezettként kiesett.


A hajdan oly népszerű piros-feketék már sohasem jutottak vissza az első osztályba, csak alacsonyabb szinten szerepeltek. Az 1977-es SZEOL-SZAK fúzió pedig sportjogilag, sportszakmailag egyaránt azt jelentette, a SZAK nagyszerű eredményeit a későbbi SZEOL AK illetve az utánuk következő szegedi alakulatok, mint hivatalos jogutódok vitték tovább! Hiszen a Szeged SC, a Szeged FC, a Szegedi EAC és az FC Szeged mellett még a legutóbbi NB I-es csapat, az 1999-es Szeged LC is a SZEOL-korszak óta tradicionálisnak számító kék-fekete színösszeállítást és a hagyományos szegedi diszkoszvetős címert vezette be a sok vihart, fúziót és csődöt megélt szegediek számára!


De most még csak 1952-nél tartottunk, ahol a Szegedi Honvéd szaporította tovább a Tisza-parti futballsikereket!


A Szeged - a jogfolytonosságot tekintve - jubileumi 25. élvonalbeli idényében már az év elején hatalmas kupabravúrt könyvelhettünk el, hiszen az 1930-as MK-döntős szereplésünk után ezúttal az értékes 3. helyezést értük el az MNK-ban, miután a Szegedi Honvéd csupán a Buzánszky Jenő által fémjelzett Dorogtól szenvedett 4-2-es vereséget az elődöntőben! De a "szögedi" honvédek a bajnokságban is kivágták a rezet és az utolsó 3 fordulóban aratott 3 győzelmükkel a bravúrosnak mondható 11. helyezést megszerezve kiharcolták a bennmaradást az NB I akkoriban világklasszisokat, sőt, friss olimpiai bajnokokat is felvonultató 14-es mezőnyében!


Egy évvel később, 1953-ban pedig összejött egy újabb fantasztikus Tisza-parti gárda! Addig is persze, minden évtizednek megvolt a szegedi sikercsapata...


A '20-as évek SZAK amatőrjei, a '30-as évek Bástya FC-je és a '40-es évek Szeged FC-je, Szeged AK-ja után a Szegedi Honvéd együttese is méltán kiérdemelte a fenti büszke címet. Különösen 1953-ra alakult ki egy olyan ütőképes csapat, amely méltó ellenféllé vált bármelyik együttes számára és az akkor kiharcolt 8. helyezés volt a csúcs a szegedi honvédek életében!


Íme az 1953-as Szegedi Honvéd "aranycsapata": Palotai - Sipos, Mednyánszky, Bodzsár - Baráth, Macsali - Böjtös, Machos, Csáki, Rábay, Rózsavölgyi. Ez a gárda verte meg például a világklasszis "gólzsák", Szusza Ferenccel kiálló Újpestet oda-vissza kétszer is 4-1 arányban!


S ezek után jött 1954... Az olimpiai bajnok és Európa Kupa-győztes magyar aranycsapat vb-ezüstérmének évében bizony, Szegednek is súlyos csalódást jelentett az az évad: újra csak a kiesés következett! Igaz, ebbe a Honvédelmi Minisztérium is alaposan belejátszott, mivel egyszerűen megszüntette a bajnok Bp. Honvéd mellett a Szegedi Honvéd támogatását, valósággal lenullázták őket... Így a szegedi sportvezetők végül abban állapodtak meg, hogy a helyi Honvéd hivatalos jogutódjaként az egyetemi sportkör, a KEAC-ból, majd a SZEAC-ból lett Szegedi Haladás szerepelhet tovább az NB I-ben!

De az egyetemistáknak még szokniuk kellett az élvonal légkörét... Hiába verték meg Rózsavölgyi 4 góljával 6-2-re(!!) a Szuszával felálló újpestieket, mégiscsak a 13. hely, vagyis - sorrendben ötödszörre - kiesés lett a "nóta vége"...


A MAGYAR "ARANYCSAPAT" SZEGEDEN!


Mégis a következő Idény, az 1955-ös hozta meg a magyar "aranycsapat" legelső szegedi vendégjátékát!



Tudni kell, hogy abban az idényben az egykori NB I-es szegedi gólkirály, Kalmár György edző azonnal visszavezényelte a Szegedi Haladást az 1955. évi NB II Keleti csoportjából az NB I-be!


Ennek elismeréseként 1955. április 13-án a Szeged még a magyar aranycsapattal is megmérkőzhetett közel 20 ezer(!!) néző előtt a Felső Tisza-parti stadionban és a Puskással, Hidegkutival, Sándorral, Kocsissal, Bozsikkal és a többi klasszissal felálló vb-ezüstérmesek csupán 2-0-ra nyertek (mégpedig Kocsis Sándor és Szojka Ferenc góljaival) a címlapfotón is látható Szegedi Haladás ellen!


Az NB II-es rangadókon meg a mai hétszeres bajnok Debreceni VSC ellen kilencet (!) rúgtak a szegediek, így simán jutottak vissza a legjobbak közé.


Az 1956-os évad egy kupamérkőzéssel kezdődött: Szegedi Haladás - Pécs 4-0! Ezzel a szép győzelemmel a csapat 1952 után újra bejutott az MNK legjobb 4 együttese közé! Az elődöntőre azonban csak 1957 februárjában került sor... A 12 csapatos bajnokságban a szegediek 20 meccset lejátszottak, amikor október közepén a forradalom miatt végérvényesen félbeszakadtak a küzdelmek... A szegediek hivatalos lejátszott bajnoki meccsei az egyes csapatok elleni "örök-mérlegekbe" beleszámítanak ugyan, de az 1956. évi NB I küzdelmeit az MLSZ mégsem tudta befejezett, egész bajnokságként elkönyvelni...


ÚJABB ÉLVONALBELI SZEREPLÉSEK...


Majd az immár 117. évében járó szegedi futball 60. Idényében, 1957 elején az MLSZ úgy határozott, hogy az NB I 12 csapata számára 1957 tavaszán egyfordulós, kiesés nélküli bajnokságot rendez, míg az NB II két csoportjában folytatódik az előző év őszén félbeszakadt pontvadászat. De a bajnoki rajt előtt - 1957. február 17-én - az 1955 óta húzódó MNK elődöntőit rendezték meg. A hosszabb idő után újra Szegedi EAC néven szereplő gárda kikapott a későbbi kupagyőztes Ferencváros otthonában, így 1952 után ezúttal is az MNK 3. helyén végzett!


Az egyfordulós bajnokságban idegenben vertük az Újpestet 2-1-re, végül pedig a világsztárjait elveszítő Bp. Honvédot és a Szombathelyi Haladást megelőzve a 10. helyen végeztek Polyák Gyula edző szegedi tanítványai!


Az 1957/1958-as idény sajnos, nem sok jót hozott... Ugyanis tovább bővült azoknak a dátumoknak a száma, amelyek Szeged NB I-es csapatainak a kiesését jelzik: 1930-31, 1942-43, 1948-49, 1951, 1954 és most egy újabb 14. helyezéssel 1957-58 is a búcsút jelentette a SZEAC számára... Abban az idényben egyébként ismét szerepelt szegedi játékos az A-válogatottban! Gilicz István, a SZEAC balösszekötője háromszor húzhatta magára a nemzeti csapat meggypiros mezét, ő volt akkoriban a 15. labdarúgó, aki szegedi csapatból került a legjobbak közé! A 16. szegedi klubból kikerülő válogatott labdarúgónk sajnos, még mindig várat magára, legalábbis a felnőttek között, mivel utánpótlás szinten se szeri, se száma a Tisza-parti tehetségeknek! Nem beszélve azokról, akik Szegedről eligazolva más klub játékosaként kerültek a nemzeti 11-be...


De megint csak hasonló volt a koreográfia... 1958/1959-ben az NB I-ből kiesett SZEAC újra kevés időt töltött az NB II Keleti csoportjában, hisz sorra aratták szebbnél szebb győzelmeiket, a 30 meccsükből 23-at nyertek és 4 döntetlen mellett mindössze 3-szor szenvedtek vereséget! A Mészáros - Benák, Portörő, Vass - Baráth, Zallár - Szabó (Polyvás), Reményik, Hajós, Nemes (Rábay), Nyári összeállítású gárda sorra aratta gólzáporos győzelmeit, s nem kevesebb, mint 11 (!) pontos előnnyel nyerte meg a bajnoki címet a jelenkor sikercsapata, az 1999-től napjainkig 19(!!) trófeát gyűjtő Debreceni VSC előtt!


S még csak ezután következtek a dicsőséges hatvanas évek, amikor 30.000 (!) szegedi drukker látogatott ki az Albert Flóriánnal felálló Ferencváros vagy éppen a Sándor "Csikaros" MTK ellen...

Vitos György
(Folytatjuk!)


Forrás: Vitos György szegedi futballköteteiből
Készült: 2016.01.29.

Tovább olvasom

Képzeletbeli "futball-időutazásunk" során a szegediek 90 (1926-os élvonalbeli premierjét), majd 80 esztendős évfordulóit (1932-1943 közti sikerkorszakát) követően ezúttal már a negyvenes évek vége felé járunk. Amint azt az előző részben is említettem, 1943 nyarán másodszor esett ki az NB I-ből Szeged reprezentatív labdarúgó-csapata, de azonnal vissza is küzdötték magukat az élvonalba, sőt... Három évvel később már újra az NB I negyedik (!) helyezettjei voltak a Tisza-partiak! Éppen 70 esztendeje már ennek is, így ebből az alkalomból írok most a szegediek legendás - 1943 -1951 közti - élvonalbeli szerepléséről, mintegy folytatásaként a legutóbbi két futballtörténeti visszapillantásomnak...


AZ ELŐZMÉNYEK...


Az 1898-1899-es idénytől általam nagy gonddal végigkísért, immár a 117. évében járó szegedi labdarúgás 46. szezonja, az 1943/1944-es rövid "őrségváltást" hozott a helyi futballban: a
lelkes kis vasutascsapat, az SZVSE az NB I-ben indulhatott, de - csakúgy, mint 1941-42-ben - rögvest ki is esett. A "nagy" Szeged, a SZAK viszont az NB II Déli csoportját nyerte meg fölényesen (28 bajnoki meccsén 137 találatot szerezve!!) és a másodosztályú gólkirályi címet a SZAK kitűnő balszélsője, Nagy Antal nyerte, így újra csak az NB I-re készülhettek a szegediek a háborús években!



Sajnos, itt épp a "háborús éveken" volt a hangsúly, hisz 1944 őszén elindult ugyan a Szeged 17. élvonalbeli idénye, de a kegyetlen világháborús események, nevezetesen a szovjet és román "felszabadító csapatok" már 4, azaz négy forduló után romba döntötték az NB I-es bajnokságot, sőt, az egész országot is... A II. világégés befejezése előtti legutolsó NB I-es meccset Szegeden játszották a hazaiak épp a Ferencvárossal, ahol a legendás "házi gólkirály", Nagy Antal szerezte meg a vezetést, majd a Fradi gólrekordere, az 1938-ban világbajnoki ezüstérmes dr. Sárosi György egyenlített (1-1)! A Szeged az NB I félbeszakításakor egyébként a tabella 8. helyén vesztegelt...


NEGYEDSZER IS 4.HELY AZ NB I-BEN!


S az 1899 óta létező szegedi futball 48. idénye ismét "bombasikert" hozott 1945/1946-ban!


Ennek megértéséhez azonban tudni kell, hogy a II. világháború után az MLSZ két 14-es létszámú NB I-es csoportban szervezte újjá a bajnokságot, a korábbi években elért eredmények alapján. S bizony, - az ugyancsak 14 fős Nyugati mellett - a Keleti csoportban a SZAK a későbbi bajnok Újpest és a Bp. Vasas mögött az értékesnek mondható  3. helyet szerezte meg! A népszerű Vasutas Stadionban például a Szeged 5-0-ra (!!) valósággal "lelépte" az angyalföldieket, a gólokat Kolozsi Kálmán (3), Szőcs Ferenc ill. Vörös Mihály szerezték! A legnagyobb vidéki rivális Debreceni VSC együttesét pedig oda-vissza egyaránt 4-1-re megverték...



S a "hab a tortára" 1946. június 23-án jött Szegeden, 5000 helyi drukker óriási örömére, amikor a Szeged a néhány évvel korábbi 5-0-ás diadala után ezúttal 6-3-ra "verte agyon" a Ferencvárost, a gólokat Nagy Antal (3), Hernádi (2) Vörös ill. Mike (2) és Gyetvai szerezték! Egyébként a csoportok első öt helyezettje jutott a 10-es "nagydöntőbe", ahol a Szeged - 1935, 1940 ill. 1942 után negyedszer! - a szenzációsnak mondható 4. helyen végzett!


A SZAK abban a "hosszú bajnokságban" 36 meccset játszott az NB I-ben, 21-szer nyertek és 98 gólt rúgtak a Tisza-partiak, ami azóta is az egyik legjobb NB I-es eredményünk!


Érdekességként említhető - ha már éppen 70 esztendeje ennek... - , hogy a bajnoki szezon gólkirálya a pestszentlőrinci Deák Ferenc volt 66 (!!) góllal, őt a két újpesti klasszis, Zsengellér Gyula(51) és Szusza Ferenc (46) követte, míg a góllövőlista 5.helyén holtversenyben Vörös Mihály (Szeged) és a kispesti vagány, Puskás Ferenc végzett 35-35 találattal! Később az olasz Bari együttesében is eredményesen szereplő Vörös ezzel beállította Kalmár György 1941-42-ben elért 35 gólos szegedi NB I-es idénycsúcsát, de amíg ez négy évvel korábban a gólkirályságot jelentette Kalmár számára, addig Vörös "csak" ötödik lehetett ugyanezzel a teljesítménnyel, igaz, világklasszisok között...

ÚJABB ÉLVONALBELI SIKEREK...



Ezt követően már - 1946/1947-től - stabil középcsapattá vált a SZAK az NB I-ben, de a 16-os mezőnyben azért kissé meglepő volt, hogy az első 7 helyet kizárólag budapestiek foglalták el és a 9. helyezett Szegedet mindössze a Debreceni VSC előzte meg a vidéki csapatok közül! Bárcsak ma is elmondhatnánk ugyanezt az NB I-ben...


Azért a pestiek hiába szedtek már akkoriban is össze minden tehetséges vidéki srácot, a szegedi futball jubileumi 50. idényében, 1947/1948-ban is alaposan megszórták ill. "megfricskázták" a fővárosiakat... Az akkori NB I sorsolása már az első fordulóban a Fradi oroszlánbarlangjába szólította Nagy Antalékat, akik 20 000 pesti fanatikus előtt 3-0-ra kiütötték a zöld sasokat! Góljainkat Ladányi László(2) ill. Vörös Mihály szerezték és egy különleges sztori foglalta a meccset "díszkeretbe"... A Fradi előtte egy hónapig Mexikóban és az Egyesült Államokban sikert sikerre halmozott, ezután jött nekik a Szeged, s akkor született az elkeseredett, ám rendkívül találékony Fradi szurkolók rigmusa: "TEMPIKÓ! TEMPIKÓ! SZEGED JOBB, MINT MEXIKÓ!!!"! A SZAK végül is a 20. NB I-es idényében a 12. helyen végzett a 17-es mezőnyben, mert fájdalom, de nemcsak a Fradival kellett játszania...

Gyakran a derék "sporik" ugyancsak  kőkeményen segítették a szegediek nevesebb ellenfeleit... Eklatáns példa erre a következő, az 1948/1949-es I. osztályú idény is... A SZAK 21. élvonalbeli szezonja sajnos, a kártyával ellentétben nem bizonyult nyerőnek... Fellángolások persze, akadtak, s ha a szegediek jobbak is voltak több meccsen az ellenfelüknél, akkor bizony, a játékvezetők "tettek" arról, hogy ne szerezzenek bajnoki pontot... Jó példa erre 1948. november 28-a, amikor a világklasszis Bozsik József és Puskás Ferenc csapata, a Kispest látogatott el a Tisza-parti városba. S a pesti Molnár István bíró több, mint egy perccel a befejezés előtt (...) pontosan akkor fújta le a játékot, amikor a szegediek szögletéből beívelt labda éppen a Kispest hálójába tartott... Még Puskás Öcsiék sem lehettek büszkék arra a 2-1-es sikerükre... A Szeged pedig meg sem állt a 14., kieső helyig...



Így aztán az 1949-50. évi NB I megintcsak a szegediek nélkül indult, s a bajnoki címet első ízben a Bp. Honvéd szerezte meg, ugyanakkor az NB II 4 csoportjának bajnokságait a Diósgyőri VTK, a Tatabánya, a Bp. Bőripari DSE ("ezredik" fővárosi csapatként...) és a Tisza-partiak nagy örömére a SZAK-ból a vörösök nyomására "átalakított" Szegedi Szikra Munkás Torna Egylet (micsoda kommunista névförmedvény...) szerezte meg!


Olyan csapatokat vertek a mieink laposra, mint a Békéscsaba és a Szolnoki MÁV, a '20-as évektől örökös riválisunknak számító csabaiaknak például két meccsükön 11-et rámoltak be a szegedi fiúk, ezáltal ismét az NB I-re készülhettek...


1950 őszén az oroszok utasítására át kellett térnünk a naptári éves bajnoki rendszerre, így akkor csak félidényes bajnokságot rendeztek... A még mindig SzSzMTE néven futó gárda derekasan helytállt az 1950 őszi egyfordulós bajnokságban, ahol a pesti nagyok (Bp. Honvéd, MTK, Újpest, Csepel, Vasas, FTC) mellett csupán a Dorog, a Salgótarján, a Diósgyőr, a Győr és a Szombathely előzte meg őket. Az újoncként kiharcolt 12. helyezés, no meg a másik szegedi klub, a Szegedi Honvéd feljutása pedig azt jelentette, hogy 1941-42 után másodszor - és eddig utoljára a futballhistóriában - Szegedet két csapat fogja képviselni az NB I-ben...


Ez persze, még tovább fokozta a helyi klubok örökös széthúzását, s ennek levét isszuk sajnos, a mai napig is...


Bizony, 1951-ben - pontosan 65 esztendeje!!! - az NB I 14-es mezőnyében egyszerre két szegedi csapatot is találhattunk: a SZAK-ból és SzSzMTE-ből ismételten "átnevezett" Szegedi Petőfit illetve az újonc Szegedi Honvédot! Az az év mai szemmel nézve különleges találkozást jelentett, mivel a későbbi SZEOL AK, majd Szeged SC és FC két korábbi jogelődje került szembe egymással, ráadásul rögtön egy NB I-es bajnoki szezonban!


De ez már megint csak egy újabb érdekes, mellesleg fölöttébb tanulságos fejezethez tartozik....

Vitos György

(Folytatjuk!)


Készült: 2016.01.25.

Tovább olvasom

Mint ismeretes, január 17-én, vasárnap este Ausztriából utazott el különgéppel a Szeged NB II-es labdarúgó-csapata tíznapos törökországi edzőtáborozásra. Sporttörténeti érdekesség, hogy legelőször éppen nyolc évtizeddel ezelőtt kezdett el működni  "a török kapcsolat", csakhogy akkor, az 1935-36. évi NB I előtt az azóta már világhírű bajnokcsapatuk, az isztambuli Galatasaray látogatott el Szegedre! Ebből az alkalomból írok most, cikksorozatom 2. részében a Tisza-partiak legendás – 1932 - 1943 közötti – élvonalbeli szerepléséről ill. számos nemzetközi sikeréről, mintegy folytatásaként a legutóbbi 90 éves szegedi évfordulós visszapillantásomnak...

Minden idők legjobb szegedi csapata! Az NB I-ben bronzérmes Szeged AK egy évvel később is 4. lett a legjobbak között és 1942 májusában a bajnok Ferencvárost  5:0-ra(!!) verte meg. Állnak balról: Gyuris János, az NB I-es gólkirály Kalmár György, Harangozó Sándor, Toldi Géza, Kis-Kalkusz Károly, Báló Ferenc, Tóth György (kapus). Guggolnak: Bognár Kálmán, Baróti Lajos, Lakat Károly, Szabó Lajos.

AZ ELŐZMÉNYEK...


Amint azt a szegediek 90 éves évfordulójánál, az 1926-os élvonalbeli premiernél is említettem, 1932-től számítva éppen tizenegy bajnoki idényt töltött el Szeged exkluzív csapata labdarúgásunk legelső vonalában. Mai szemmel nézve szinte hihetetlen, de seregnyi válogatott játékossal, NB I-es bronzéremmel és Párizstól Marseille-ig számos nemzetközi sikerrel, nagyszerű diadallal "fűszerezve"...


Az 1898-1899-es idénytől e sorok írója által nagy gonddal végigkísért, immár a 117. évében járó szegedi labdarúgás 35. szezonja, az 1932/1933-as - élvonalbeli újoncként - egy előkelő nyolcadik helyezést hozott a Bástyából átszervezett Szeged FC-nek. Sőt, a SZAK és a Bástya FC kiváló nagyválogatottjait (Solti I. István, Wéber Lajos, Tóth Jenő, Beneda István, Korányi I. Lajos, Emődi Rezső) követően 1932 őszén Korányi II. Mátyás, a csapat jobbszélsője kétszer is magára ölthette a nemzeti válogatott meggypiros mezét Ausztria, majd Németország ellen!


Akkoriban a magyar futball még a legjobbak közé tartozott, így szinte sorjáztak a külföldi meghívások legjobbjaink előtt. S mivel profi-klubjainknak a létfenntartásukhoz rengeteg portyára, ezáltal nemzetközi összecsapásra volt szükség, a Szeged FC is több tucatnyi meccset játszhatott évente rangos külföldi csapatok ellen, de helyszűke miatt csak néhányat emelnék ki közülük...


1933 tavaszán például Temesvárott értek el 2:2-es döntetlent Románia nagyválogatottja ellen és a diadalmas román portyát veretlenül(!!) 4 győzelemmel és 3 döntetlennel zárták Markovics Szilárd, a legendás hírű klubelnök paprikamezes játékosai!


Majd az 1933/1934-es idényben egy nagyszerű francia túra előtt (ahol többek közt 1:1-re végeztünk Marseille-ben, a két magyar válogatottal, az Eisenhoffer-Kohut balszárnnyal felálló kupagyőztes hazaiakkal, majd 2:2-re játszottunk Montpellierben és bizony, 40.000 néző (!!) előtt 3:3-ra végeztünk Párizsban, az 1935-36-os bajnok és kupagyőztes, az osztrák "csodakapussal", Hidennel kiálló Racing Paris ellen!!!) a svájci Lausanne-ból leigazoltuk a gólrekorder Kalmár Györgyöt, aki később legenda lett Szegeden. Abban a szezonban az egyre erősebb Szeged FC már az előkelő 5. helyet szerezte meg az élvonalbeli bajnokságban! Az idény során leggyakoribb összeállításunk ez volt: Pálinkás - Sirály, Raffai - Gyarmati, Somogyi, Bertók - Korányi II, Grósz, Kalmár György, Havas, Harmath.

Nem túlzás, de minden csapatrészben válogatott illetve nemzetközileg jegyzett, elismert szegedi labdarúgóink voltak...

S ennek az 1934/1935. évi  I. osztályban már meg is lett a kézzel fogható eredménye! Az addigi bajnoki rekordot jelentő "csúcsteljesítményt" regisztrálhattuk (a három nagy pesti klub, az Újpest- Fradi - MTK mögötti 4. helyet) és a legelső nemzetközi tétmérkőzéseket 1935 nyarán!


A bronzérmes, de akkoriban már világhírű Hungáriától (MTK) mindössze két ponttal lemaradt Szeged a Közép-Európa Kupában való indulásra szerzett jogot és a sokszoros csehszlovák bajnok, sőt, az 1934-es világbajnoki ezüstérmesekkel (!) is teletűzdelt Slavia Prága ellen sem vallottunk szégyent! A világhírű kapus, Frantisek Planicska együttese csak jobb gólaránnyal masírozott tovább a következő fordulóba...


A TÖRÖK KAPCSOLAT KEZDETE...


Az 1935/1936-os idény előtt alakult meg a Nemzeti Bajnokság, az NB rendszere és abban a szezonban 7. volt a Szeged öt pesti egyesület és a Debreceni Bocskai mögött!

S éppen akkor kerültek legelőször török csapattal szembe a Tisza-parti labdarúgók, amikor az 1905-ben alapított Galatasaray Istanbul látogatott el Szegedre. A nemzetközi premiert a Szeged FC nyerte meg gólokban gazdag mérkőzésen, 3:0-ás félidő után 4:3 arányban a piros-sárga csíkos mezben felálló, későbbi sokszoros török bajnokcsapat , sőt, 2000-ben már UEFA Kupagyőztes alakulat ellen!


S FUTÓSZALAGON JÖTTEK A SZEGEDI FUTBALLSIKEREK...


Abból az idényből egyébként nem a Galatasaray elleni hazai mérkőzést, sokkal inkább egy, a mai fülnek szinte hihetetlenül hangzó fantasztikus nemzetközi megmérettetést, nevezetesen a Real Madrid - Szeged összecsapást emelném ki a korábban kiadott köteteimből:


"Egy spanyol túrán már 1936. január 1-én pályára léptek a szegediek az akkori spanyol bajnokság 2. helyezettje, az FC Madrid - a mai Real Madrid - ellen!! Nagy Antal a fiatal balszélső rúgta az első gólt Ricardo Zamorának, minden idők leghíresebb kapusának! Így emlékezett erre a válogatott szélső:

- Legszebb emlékeim közé tartozik az a mérkőzés... Bár 3-1-re kikaptunk, én rúgtam az első gólt a félidőben, majd szünet után felvágtak a tizenhatoson belül. Válogatott jobbszélsőnk, Korányi II. Mátyás állt a 11-esnek, behunytuk a szemünket, nem mertünk odanézni... Ő meg szinte kirúgta a kornerzászlót, úgy meg volt ijedve..." Persze, a 3-1 még így is tisztes eredménynek számított az azóta már 10-szeres BL(BEK)-győztes Real Madrid otthonában...

Az 1936/1937-es idény kezdete előtt újabb "pénzszerző", ezúttal skandináv túrát bonyolítottak le a szegediek és egyetlen hónap leforgása alatt 24 (!!) alkalommal léptek pályára különböző finn, svéd, észt, lett és litván csapatok ellen. A sikeres északi portya (21 győzelem, egy döntetlen, két vereség, 108-21-es gólkülönbséggel!) alaposan kizsigerelte a játékosokat, ami visszahatott a hazai eredményekre... Közepes teljesítménnyel csupán 8. lett az NB I-ben a sokkal többre hivatott Szeged FC, de abban az idényben vált a csapat standard játékosává a kétszeres szegedi nagyválogatott, s előtte főiskolai vb-n aranyérmes (!) Baróti Lajos, a későbbi világhírű mesteredző és rekorder szövetségi kapitány!



A sorrendben 40. idényünkben, az 1937/1938-asban ismét csak az NB I-es középmezőnyben végzett a Szeged FC, seregnyi nemzetközi meccsel a lábában...


Éppen ezért - a változatosság kedvéért - abból a szezonból egy hazai rangadó-mérkőzést emelünk ki és ezzel együtt egy vidám anekdotát az örök bohém válogatott balszélsőtől, az immár legendás hírű Nagy Antaltól...


Az őszi idényben lejátszott Szeged-Újpest találkozó is örökre emlékezetes maradt. Az újszegedi SZAK-pályán, zsúfolt lelátók előtt az Újpest szerezte meg a vezetést, és biztos győztesnek látszott. Ám ekkor Nagy Antal a szegediek kitűnő balszélsője a lefújás előtti pillanatban kiegyenlített! A mindig humoros és jókedvű Nagy Antal így emlékezett vissza az egyenlítő gólra:


"Amikor visszafelé futok, hallom ám, hogy erőteljesen ordít valaki: - Antiii.... egyenlíts! Mindjárt felismertem a hangját, kiszólok neki: - Hisz most egyenlítettem!!! Mire ő: - Nem ezt, hanem a lakbért!!!! A házigazdám volt..."


Az 1938/1939-es évadban újabb előrelépés történt: ezúttal már az 5. helyre tornázta fel magát a Szeged FC! Annak dacára, hogy a Ferencváros ismét elvitte az SZFC két akkori erősségét: a válogatott kapust Pálinkás Józsefet és a nagyszerű hátvédet, Szoyka Kornélt. Mindeközben már bontogatta szárnyait a Szeged óriási kapustehetsége, a későbbi sokszoros válogatott Tóth György is...


A háborús években már egyre kevesebbet portyázhattak a magyar profiklubok... Ennek pedig az volt az eredménye, hogy 1939/1940-ben csúcsbeállítással - 1935 után - ismét az értékesnek mondható 4. helyen végzett a Szeged FC az NB I-ben! Első ízben lett szegedi játékos az élvonalbeli góllövőlista bronzcipőse, a válogatott balszélső, Nagy Antal ugyanis 18 góljával a 3. helyet szerezte meg! Sőt, Tóth György kapus és Baróti Lajos egyszerre képviselte Szegedet abban a fantasztikus magyar nemzeti tizenegyben, amely 1939. szeptember 24-én 5:1 (!) arányban kiütötte a félelmetes Németországot!

Az élvonalbeli bajnokság élmezőnye pedig így festett:

1. Ferencváros 39, 2. Hungária (ma: MTK) 39, 3. Újpest 38 és 4. Szeged FC 35 ponttal!

S egy évvel később, 1940/1941-ben az eddigi legnagyobb bajnoki sikert, az NB I-es bronzérmet jegyezhettük fel!!! Az volt tehát az az évad, amely az immár 117 éves (!) múltra visszatekintő szegedi labdarúgás máig is legjobb helyezését jelenti: 3. lett Szeged csapata a legjobbak között!



Így álltak fel legtöbbször a paprikamezesek: Tóth György - Szabó, Raffai - Ladányi, Baróti, Bertók - Bognár, Kisutzky, Kalmár György, Mester, Nagy Antal.


Játszott még a "bronzos" csapatban Polyák, Marosi, Lukács, Harangozó, Török és Lakat Károly, a későbbi olimpiai bajnok mesteredző is! A szegedi oroszlánbarlangban, az újszegedi SZAK-pályán még a bajnok Ferencváros is elvérzett, miután Kalmár György, Nagy Antal és Mester góljaival 3-2-re elvertük a világhírű, vb-ezüstérmesekkel kiálló zöldeket!


Íme az NB I-es tabella élcsoportja: 1. Ferencváros 45, 2. Újpest 34, 3. SZEGED AK 32 ponttal.


Az 1941/1942-es, a sorrendben 15. első osztályú szegedi idény is fantasztikus Tisza-parti eredményeket hozott: a bajnok Ferencvárost 5-0-ra (!!!) vertük Kalmár György (4) és Báló góljaival, de nyertünk 9-2-re, 8-1-re és 8-0-ra is! Ami a legfontosabb: a Szeged AK 95 gólt rúgva az NB I negyedik helyén végzett 40 ponttal, de játékerejüket tekintve akár a bajnoki címet is megszerezhették volna a szegediek! Az eddigi egyetlen szegedi NB I-es gólkirályról, Kalmár Györgyről pedig az összes fontos részletet, sztorit, adatot elolvashatjuk a korábban kiadott sporttörténeti könyveimben...


Annál is inkább, mert 1942/1943-ban bizony, egyáltalán nem várt, óriási zuhanás történt a SZAK életében... Ennek legfőbb oka az lehetett, hogy az előző évi bravúrcsapatból - a világháború borzalmai miatt - mindössze öten (Szabó, Gyuris, Baróti, Harangozó és Nagy Antal) maradtak meg hírmondónak, vagyis 1931 után másodszor esett ki az NB I-ből Szeged reprezentatív együttese...


Így a háború előtti utolsó befejezett NB I-es küzdelemsorozat (1943-1944) a patinás SZAK nélkül kezdődött... 

De ez már megint csak egy újabb nagyszerű fejezethez tartozik...

Vitos György

(Folytatjuk)


Forrás: FOTÓ: Vitos György: 110 éves szegedi futballhistória (1899-2009)
Készült: 2016.01.18.

Tovább olvasom

Összes oldal: 734db, aktuális: 437.
Legelső | Előző | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | Következő | Utolsó